Egy montreali vizsgálat szerint 5 éves időszakon túl is fennmaradnak a bariátriai műtétek testsúlycsökkentő és egyéb pozitív hatásai.

Egy új, kiterjedt megfigyeléses vizsgálat eredményei szerint még az idős korban elvégzett bariátriai műtétek is csökkentik a későbbi kardiovaszkuláris kockázatot.

Egy vizsgálat szerint a bariátriai műtét utáni 20%-os testsúlycsökkenés jelentősen javít a diabeteses beteg állapotán.

Testsúlycsökkentő („bariátriai”) műtétekkel az elhízott betegek stroke-kockázata jelentősen csökkenthető.

Amerikai kutatók testsúlycsökkentő műtét előnyeit vizsgálva arra jutottak, hogy az e műtéten átesett betegeknél ritkábban lép fel a gyakran halálos kimenetű aorta disszekció, mint nem műtött obes személyekben.

A szérum kalciumszintjének eltérései gyakoriak, és mindig diagnosztikai erőfeszítéseket kell tennünk a kiváltó ok feltárására. A klinikai gyakorlat­ban segít ebben a parathormonszint meghatározása. Számos tünet ese­tén gondolnunk kell a hypo- vagy a hypercalcaemia lehetőségére. Mind a hypo-, mind a hypercalcaemia kezelendő, mert rövid és hosszú távú következményeik jelentősek. A hypocalcaemia életveszélyes szívritmus­zavarokat, izomgörcsöket, akár laryngospasmust okozhat, míg a szérum tartósan emelkedett kalciumszintje – a kiváltó októl függetlenül – fokoz­za az atherosclerosis, a kardiovaszkuláris halálozás és a nephrocalcinosis kockázatát.

A testsúly és annak változásai a kardiovaszkuláris kockázattal több tekin­tetben ellentmondásos kapcsolatban állnak, különösen kardiovaszkuláris társbetegségek jelenlétében. A kardiovaszkuláris betegségben szenvedők túlsúlyának vagy mérsékelt elhízásának paradox védőhatása számos vizs­gálatban igazolódott. Ez azonban érdemben nem változtatta meg az eddigi ajánlások testsúlycsökkentő paradigmáját.

A JAMA Pediatrics című lap cikke szerint gyomorszűkítő műtétet követően gyorsul a tizenévesek járása, csökken a járást kísérő váz-izomrendszeri fájdalom és a szívfrekvencia. 

Az elhízáshoz a modern világban szinte mindenütt előítéletek társulnak, bár a történelem során voltak olyan időszakok, amikor azt sok helyütt a jólét és a termékenység szimbólumának tekintették. A túlsúly és elhízás (obes, obesitas) kórállapot, amelynek során a túlzott zsírraktározás káros lehet az egészségre, számos egészségi problémához és a várható élettartam csökkenéséhez vezethet. Túlsúlyosnak tekintjük azt a személyt, akinek testtömegindexe (BMI, body mass index) 25,0–29,9 és elhízottnak, akinek 30 kg/m2 felett van. Ez utóbbin belül a BMI szerint alcsoportokat különböztetünk meg: BMI 30,0–34,9: I. fokú elhízás, enyhe; BMI 35,0–39,9: II. fokú elhízás, középsúlyos; és BMI ≥40,0: III. fokú elhízás, súlyos, morbid vagy extrém megjelöléssel illethetjük. Normális testsúlyról beszélünk 18,5 és 24,9 BMI esetén (a testtömegindex a kilogrammban megállapított testtömeg és a testmagasság méterben mért négyzetének hányadosa).

A viszcerális zsír (VF, visceral fat) és a szubkután zsír (SC, subcutaneous fat) szerkezetileg, metabolikusan és funkcionálisan különbözik egymástól, bár mindkét típusú zsír hozzájárul az elhízás kialakulásához. A hasi SC zsírszövet jól meghatározott, metabolikus szempontból különálló mély és felszíni rétegre osztható, melyeket a Scarpa-fascia választ el egymástól. A kutatások azt jelzik, hogy a mély rétegek metabolikusan aktívabbak, ezért szorosabb összefüggést mutatnak az anyagcsere-szövődményekkel, különösképpen az inzulinrezisztenciával és a 2-es típusú diabetes mellitusszal (T2DM). A mélyebb rétegben magasabb koncentrációban vannak jelen a telített zsírsavak, mint a felszíni rétegben, ami további bizonyítékkal szolgál annak magasabb metabolikus aktivitására.